Már Néró császár is evett fagylaltotMár Néró császár is evett fagylaltot
Az évszázadok során a találékony emberek újabb és újabb kiegészítőket adtak a jeges keverékhez. 1600 körül népszerűvé vált a krémfagylalt. A feltalálók keverték, felverték és formázták, hogy mindenféle pompás nyalánkságot hozhassanak létre.
Fagylaltital - a krémhez adjunk szirupot és szódavizet…
Ilyen egyszerű a receptje annak a szénsavas italnak, amely egy évszázaddal ezelőtt hatalmas népszerűségre tett szert az Egyesült Államokban. Robert Green mindezt megváltoztatta.1874-ben Philadelphiában egy nagy rendezvényen dolgozott, amikor a mulatság kellős közepén hirtelen elfogyott a krém a szénsavas üdítőitalhoz. Green egy merőkanál vaníliás fagylaltot kevert bele helyette. A keverék pezsgett, habzott és azonnal sikert aratott.
Sundae - fagylalt tejszínhabbal, cukrozott gyümölccsel és sziruppal
Egy Smithson nevű férfi ételbárt is üzemeltetett wisconsini üzletében, ahová az emberek gyakran betértek egy frissítő fagylaltra. Egy vasárnapon aztán, 1890-ben Smithson bajba került: vészesen apadni kezdett a fagylaltkészlete. Hiába volt tele a raktár gyümölccsel, csokoládéöntettel és sűrű tejszínhabbal, a fagylalt már nagyon fogyóban volt. Vasárnap lévén, nem szállítottak házhoz , így Smithson kénytelen volt azzal beérni, amije volt. Kisebb adagban szolgálta fel a fagylaltot, a tetejére pedig gyümölcsöket, csokoládét és felvert tejszínhabot tett.
A vendégek imádták. Elterjedt a híre és nemsokára a hét többi napján is „vasárnapi fagylaltot” rendeltek. Bár nem mindenkinek tetszett a desszert neve: sokan úgy gondolták, hogy a vasárnap, az Úr napjának használata, tiszteletlenség. Smithson így megváltoztatta az írásmódot, a finomság így lett sundae, a sunday helyett.
A fagylalttölcsért is a kényszer szülte
Feltalálásának pontos történetét homály fedi, egy dolog azonban biztos: a tölcséres fagylaltot az 1904-es St. Louis-i világkiállításon találták ki. A rendezvényen két férfinak egymás mellett állt a gyorsbüféje. Egyikük fagylaltot árult papíredényben, a másik, Ernest Hamwi pedig zalabiát, egy ostyaszerű, cukorral hintett tésztaféleséget kínált.
Az augusztus nagyon forró volt. A hideg finomságokra óriási volt a kereslet és a fagylaltárus üzlete nagyon jól ment. Az egyik tikkasztó napon olyan sok jégkrémet adott el, hogy délre kifogyott a papíredényekből, nélkülük pedig be kellett volna zárnia a büfét és le kellett volna mondania félnapi bevételéről.
A történet egyik változata szerint Hamwi sietett a segítségére. Egy forró ostyát tölcsér alakúra sodort, hagyta lehűlni és megszáradni, majd odaadta szomszédjának, aki fagylaltot tett bele. Mások elmondása szerint egy fagylaltkereskedőnek tulajdonítják a tölcsér ötletét, megint mások azt állítják, hogy a kereskedőt, egy barátnője segítette ki. Bármi legyen is az igazság, a kiállítás vendégei imádták a hideg és ropogós kombinációt. A nyalánkság olyan népszerűvé vált, hogy 1920-ra az Egyesült Államokban elfogyasztott fagylalt egyharmadát tölcsérből ették meg.
